Már megint utaztunk.Nem is tudom mitől féltem jobban. A korona vírustól, hogy lekéssük a gépet, vagy hogy lezuhanunk. Van még pár opció, de minek is soroljam.
Ez itt én lennék
A helyzet az, hogy 10-20-30 évvel ezelőtt kicsit túlzásba vittem a szaporodást. A cica világban ez néha /ritkán/ normálisnak mondható, hacsak nem vagy kínai, mert ugye ott ez szabályozva van. Szóval az élet úgy hozta, hogy a kandúrok elfelejtettek gondoskodni a kölykeikről / a kandúrok már csak ilyenek, tisztelet a kivételnek/. Ezért aztán jól megszívtam. Na de hagyjuk is ezt. Lehet kihullik az összes szőröm meg a fogam és tejbepapin kell majd élnem /mert nem lesz pénzem műfogsorra/ amit amúgy nagyon szeretek. De legalább büszke lehetek majd, hogy az életemnek ez a része sikerült, a gyerekek felnőttek. / na még nem mind/
Az élet úgy hozta, hogy egy jobb élet reményében külföldre távoztam a még 3 kiskorú cica lányommal. A többiek otthon maradtak. Ez a 3 erősen serdül, nekem meg egyre jobban hullik a szőröm. Sebaj. Majd veszek műszőrme bundát.
Hogy jobb életünk lett-e azt nem tudom, mert nem tudhatom mi lett volna ha maradunk. Csak sejtem ha nem nyertem volna a cica lottón vagy nem lett volna szerelmes belém egy milliomos bengáli macska, akkor valamelyik lepukkant pesti kerületben egy túrórudis kartondobozban tengetnénk az életünket. Ha…… de nincs ha….. . ennek a mi lett volna ha…..úgysincs semmi értelme.
Minden utazás hatalmas tortúra. Mindegy hogy 3 napra mész vagy 3 hétre. Kikészülsz, elfogy a pénzed a türelmed és alig várod, hogy visszaérj. De azért mész újból és újból.
Utazunk haza a szokásos meglepetés partira amit a család a SICCEREN szervez annak a családtagnak akinek éppen évfordulós szülinapja van. Most legidősebb fiam tölti be macska évekkel számolva a 6. életévét. Nagyon okos ifjú kandúr, túl okos is. Sok hasonló szintén túl okos kandúr fiúval cége van ezért állandóan dolgozik. Napi 20 órát tölt a fránya számítógép előtt és teljesen felfalta a mesterséges intelligencia. Ezért aztán a cicababák hamar kereket oldanak mellőle. Hiába mondom neki, hogy néha kimehetne a Népligetbe egerészni, falra hányt borsó. Hát nem tudom. A számítógépnek nem lehet családot alapítani, hacsak nem fejlődik odáig a mesterséges intelligencia. Na majd beszélek vele.
Az idő macska léptekkel is gyorsan repült, nekem meg mindig annyi dolgom van, vagy legalábbis azt képzelem, hogy legszívesebben felrohannék egy nagy fára, és le se jönnék onnan. Sajnos ezt manapság már nem illik, amúgy is fáj a lábam, ezért inkább viselkedek.
Sajnos már egy ideje nem tudok fára mászni, csak szeretnék XD
A legnagyobb probléma mindig a házi kedvenceink elhelyezésével van . Mert ugye nekünk kellettek. Mert a lányok heteken keresztül borzalmas hangon miákoltak, hogy mi is tartsunk háziállatot mert az milyen jó. És akkor a régi nóta….. ki takarítja, eteti, fésüli, hordja az állatorvoshoz, hát persze, hogy én. Van egy Manci nevű papagájunk, és egy Rómeó nevű fehér egerünk. És félreértés ne essék , nem esszük meg őket, szeretjük őket, amúgy is már majdnem teljesen vegetáriánusok lettünk. Nagy nehezen aztán találtam nekik pótgazdit arra az 1 hétre .Rómeóra például egy nagyon-nagyon idős tyúkhölgy vigyázott.. Nem tudom mi lett volna ha a mi fürge kis egerünk véletlenül kicsit elfutkároz, mert a néni kicsit süket, és bottal jár. Ja és nem is lát jól. Egy gonddal kevesebb lett volna.
Szerda este 10 órára kész volt a 8 csomag, kaja, és a többi, csak én purcantam ki. Az olcsó fapados járatok mindig reggel indulnak, nehogy kicsit is jól érezd magad. Hajnali négykor indult a busz, 2 óra a reptérig, ott 3 óra várakozás, a repülési idő mindössze 2 óra. Addigra elfogyott az összes szendó, kb fejenként 50x voltunk a budin, 100x összevesztünk. Ja és mindenkinek lemerült a telója és sehol sem volt szabad konektor. Mire Budapestre értünk, 100 évet öregedtem, szokás szerint. Amikor kiszállunk a repülőből mindig meghatódom. Most nem volt hideg, nem esett. Otthon édes otthon. Mások a szagok. ízek fények. A gyaloglást a kiszállás után sem lehet megúszni.
Itt még hajnalban vártunk a buszra, természetesen sz......rá áztunk
Legalább 500 métert kell magad után huzigálni a bőröndödet, mire végre bejuthatsz a WC-re. Nehéz egy macskának. De a többi utastársam sem virgonckododott. Kivéve egy tyúkot akire rájött a tojás tojhatnék. Össze-vissza rikácsolt hogy neki mennyire sietős. Nem bántam volna ha valamelyik róka az utasok közül kicsit megszorongatja a gigáját.
Felmértem az idegállapotomat, és némi fejszámolás után úgy döntöttem kirúgunk a hámból és taxival megyünk. Némi huzavona után találtunk egy bulldogot aki tűrhető áron befuvarozott minket a belvárosba.Nem messze az Astoriától béreltem a neten keresztül egy apartmant, aminek az ajtaja elé lepottyantott minket a taxis. Nos bevallom törekedtem az olcsóságra, de azért erre nem számítottam. Vagyis mondjuk elfelejtettem, hogy milyen is a VIII kerület. Valaha ifjú cicalány koromban amikor még füttyögettek utánam a kandúrok errefelé dolgoztam. Jó pár éve volt, lehet hogy semmi nem változott? Tipikus pesti bérház, kívülről omladozó vakolat. Némelyik ablakon rács. A járdával egy szinten lévő félköríves ablakokon le lehetett látni a pincékbe. Olyan mintha bomba robbant volna odalent. A kapualjakban szemét, ürülék, a járdán vizeletnyomok. Ez is Budapest.
A nagy bejárati kapu mellett a falon az instrukciók szerint valami széf félének kellett volna lennie. A kódot megkaptam ímélben. Semmi nem volt a falon. Mondhatni fáradtak voltunk, gyorsan elkezdtem keresgélni a telómon az ímélt, amikor is hirtelen megjelent egy biciklis gúnár. Kinyitotta a kaput, mi pedig becsörtettünk utána. A látvány belül sem volt jobb. A belső udvar rendezetlen, téglahalmokkal teli, több helyen volt lépcső amin fel lehetett menni. Nem sok helyen lakhattak, itt-ott bútorok, kukák, mindenfelé kitett cucc tornyosodott. Most, hogy így visszaemlékszem, volt kint a falon egy emléktábla, valami nagy nevű kandúr lakott ott a múlt században.
Érdekes. Mindez Budapest szívében. Na de sebaj.
Azóta megtudtam, hogy a koronavírus macskákra nem ártalmas, de az ördög nem alszik. Éljen a napi hússzori mancs mosás!
Így kell ezt
Ahogy beértünk a belső udvarra, rögtön tudtam. hogy csak ez lehet az. Az apartman jobbra az első volt és az udvarból nyílott. Előtte volt pár lépcső, majd egy rács, egy kis belépő, majd a bejárati ajtó. A lépcsőn 2 fejkendős liba állt, és keményen fújta a füstöt. Megszólítottam őket. Azt mondták ők a takarítók, kicsit korán jöttünk, azért nem volt a széf a falon. Azt is mondták, hogy hagyjuk ott nyugodtan a bőröndöt, és menjünk vissza 1 óra múlva. Nem nagyon tudtam körülnézni, de annyit láttam, hogy nagy a kupi, mindenhol takarító eszközök, és bagószag. Gyorsan elkotródtunk, hogy szerezzünk valami kaját.
Nemsokára aztán sikeresen elfoglaltuk a szállást. Ezek a libákok elég jól helyrepofozták. Némi ejtőzés után elindultunk, hogy elintézzünk pár fontos dolgot, majd meglátogassuk legidősebb cicalányomat Kelenföldön.
A közlekedési eszközök megpróbáltatásai után /mindig elfelejtem, hogy mennyire kell kapaszkodni még macska létemre is/, becsődültünk a pici földszinti lakótelepi lakásba. Hárman laknak itt. A lányom a párja és az én egyetlen és legaranyosabb kisunokám. Na de hazudok, mert rajtuk kívül lakik itt még pár csótány is, akik amolyan hívatlan vendégek. Ami nem is csoda, mert soha nem hívja meg őket senki. Ezért aztán önkényesen ki-be vonulásznak, mindenhez hozzápiszkálnak, és nem is valami higénikusak. A kilakoltatásuk nagyon nehezen megy, hiába minden furfang. Legalább fizetnének az albérletért.
Az est további részében magunkba gyömködtünk némi pizzát. Tudtam hamar feladják a lányok a ,,mi diétázunk’’ meg ,,csak egészséges kaját eszünk’’ elveiket.
Ez hamar be is bizonyosodott, mert az alatt a pár nap alatt végigzabáltunk mindent amire általában nagképűen azt mondjuk, hogy ilyet mi nem eszünk. Na de hát mégiscsak otthon voltunk!!! Átbeszéltük még a másnapi meglepetés buli részleteit, haza metróztunk és ágyba dőltünk. 
XD XD XD
Reggel vagyis inkább délben elhúztunk egy sopping centerbe. Kaja , nézelődés. Mindig megdöbbenek, hogy az árak ugyan olyanok mint idekint. Sőt. Van ami még drágább is. 3 körül hazamentünk, hogy átöltözzünk, fürdés, smink, stb. 6 körül megérkezett a kisebbik fiam, anyukám és a nővérem a családjával vidékről. Ők is Budapesten szándékoztak tölteni az éjszakát . Fél 7-kor találkoztunk a Blahán. Ujjongás, 1000 éve nem láttuk egymást. Elindultunk a kocsmába, ahol állítóagosan a különteremben lett nekünk hely foglalva. Állítólag. Hamar kiderült, hogy semmilyen különteremről nincs szó. A fal mellet kaptunk pár összetolt asztalt. A kocsma zsúfolásig tele . A korona vírus még messze járt ahhoz, hogy pánikot keltsen.
Ment a vita a cincérrel, akin látszott , hogy a pokolba kíván bennünket. Láthatólag sok dolga volt, amit meg is értek. De mi csak az igazunkat akartuk. Ekkor az én drága anyukám odafurakodott, és fennhangon közölte, hogy ez itt szar, és nem erről volt szó. Cincér úr a ,,szar’’ szóra felkapta a fejét, majd tiszta éles hangon, túlkiabálva a ricsajt a teremben, tudtunkra adta, hogy akkor el lehet húzni. Vagyis kidobott minket. És akkor itt végre közbelépett a fiatalabb nemzedék. Erőlködésüket siker koronázta, mégiscsak maradhattunk.
Az ünnepelt üzleti megbeszélés címén lett odacsalva, amit a kollégái találtak ki. Mesélték is, hogy milyen ideges lett amikor mondták neki. hogy pénteken este is dolgozni kell. Hát volt nagy meglepetés amikor meglátott minket. Az este jól sikerült, azt leszámitva, hogy a hosszú asztal és a kevés hely miatt, csak a közvetlen szomszédoddal tudtál cseverészni, azt is ordítva. Nem baj. Kb mindenki boldog volt.
Jó sok cica kis helyen is elfér
A megmaradt napokat nagyon változatosan használtuk ki. Általában minden nap fél nap sopping center. Voltunk az összesben .ÚÚÚÚÚtálom őket. Aztán voltunk a fővámtéri piacon, egy picit libegőztünk a János-hegyen, egy picit felmentünk a várba meg, végigrohantunk a Terror házán mert aznap ingyen volt. És zabáltunk és zabáltunk. Ja és még volt egy program. Mindig elmegyünk a fodrászhoz, mert itt ahol élünk 4x annyiba kerül. Ez legalább otthon olcsóbb. 
Szerintem a fodrász után sokkal szebbek lettünk :D
Valaki mindig velünk volt a családból . Örültem, hogy az otthon élő gyerekeimmel is tudtam egy kicsit cseverészni. A mindennapos internet adta kommunikáció után igazi felüdülés.Van olyan gyermekem aki napjában 5x hív a messengeren. Van olyan aki hétfőn megkérdezi, hogy vagyok, aztán napok múlva oda írja, hogy akkor jó. Ezt szorozd meg hattal.
Az ilyen típusú kiruccanásokból kellett volna több......
A hazamenetel mindig szomorú. Az eső is elkezdett az utolsó nap esni. A bőröndjeinket alig lehet behúzni. Elosztom a kolbászt, töpörtyűt, sonkát, /csak időnként vagyunk majdnem vegetáriánusok/, hogy mindenkinek egyformán legyenek büdösek a ruhái. Kisebb - nagyobb huzavona után minden a helyére került. Éjfél körül végre lefekhettem arra 3-4 órára, mivel a taxi hajnali 4-re jött értünk. 
A repülőn megint kifogtam a főnyereményt
A kis kézitáskám is dög nehéz. Mindig megfogadom, hogy nem, de aztán csak az a vége , hogy telepakolom könyvvel, hogy aztán annyira lehúzza nyakamat, hogy napokig ne tudjak aludni. A repülő út sima volt. Fáradtak voltunk, alig vártuk, hogy hazaérjünk. Itthon havaseső, és komor szürkeség fogadott minket. 
Na de sebaj, fel a fejjel, júliusban lakodalom lesz, házasodik az unokaöcsém, ahol majd kiderül, hogyan is mulat a cicanép. Vagy nem :D
Ekkor még nem tudhattuk, hogy hamarosan bezárják a korona vírus miatt az iskolákat, üzleteket, nem indulnak a repülők. Remélem ezen is túljutunk majd, és már alig várom, hogy majd elmesélhessem, hogy mi is volt azon a bizonyos lagzin.
